Csodaember

Nemrégiben írtam egy tudósítást Újjászületés címmel.  Többek arra bíztattak, hogy írjam meg a történet folytatását. Azt ígértem, hogy amint lesz erőm megírom a tudósítás következő részét. Megírtam. Nos, tehát a folytatás…Nemrégiben írtam egy “magán” tudósítást Újjászületés címmel.  Többek arra bíztattak, hogy írjam meg a történet folytatását. Azt ígértem, hogy amint lesz erőm megírom a tudósítás következő részét. Megírtam. Nos, tehát a folytatás…

“Ön egy csoda ember, csoda, hogy él”

Ezt mondta nekem a kardiológus a pacemaker és a defibrillátor beültetése utáni kontroll vizsgálaton. Számomra először egy jópofa mondásnak, egy jó poénnak tűnt csupán, azonban a kardiológus magyarázata meggyőzött arról, hogy ez a mondás valójában teljesen igaz.

Ez az illusztráció nem a kardiológus rajza, hanem az angiogram vizsgálat leletből származik.
Ez az illusztráció nem a kardiológus rajza, hanem az angiogram vizsgálati leletből származik.

A kardiológus a vizsgálat végén elővett egy rajztömböt, s elkezdett rajzolni, s magyarázni.
Ennek a lényege az volt, hogy a szív gondjaim okát két ér elzáródása okozta. Az egyik 100%-ban záródott el, a másik ér “csak” 95%-ban.

A kardiológus azt magyarázta meg, hogy az érelzáródás következtében a szív nem kapja meg azt a vérmennyiséget – oxigént – amire szükség van az élethez.

A koszorúér elmeszesedése és a plakk, illetve az elzáródás fokozatosan alakul ki, a szervezet sokáig nem is jelzi. Tünetmentes.

Azonban, amikor az erek egyre komolyabban beszűkülnek a vérkeringésben fokozatosan zavarok keletkeznek. Ez eljuthat egy olyan fázisba, hogy gyakorlatilag az oxigén ellátás meg is szűnhet.

Ezt az állapotot a népnyelv érelmeszesedésnek nevezi. Szaknyelven ez az arterioszklerózis, aminek a lényege, hogy az érfalakon plakkok keletkeznek, amelyek fokozatosan “növekszenek”, s akár teljesen el is zárhatják az eret. Nálam ez történt. Az erek fala ilyenkor elveszti a rugalmasságát, az ér keresztmetszete olyan szűk lesz, hogy a véráramlás lelassul, akár le is állhat.Ezt az állapotot a népnyelv érelmeszesedésnek nevezi. Szaknyelven ez az arterioszklerózis, aminek a lényege, hogy az érfalakon plakkok keletkeznek, amelyek fokozatosan “növekszenek”, s akár teljesen el is zárhatják az eret. Nálam ez történt. Az erek fala ilyenkor elveszti a rugalmasságát, az ér keresztmetszete olyan szűk lesz, hogy a véráramlás lelassul, akár le is állhat.

Mindezeket az elméletben magam is tudtam, hiszen sokat foglalkoztam korábban, még a Chinoin Gyógyszergyár Tájékoztatási cégvezetőjeként ezzel a kérdéssel, amikor a pentoxifillin hatóanyagú gyógyszer magyarországi bevezetése volt az egyik feladatom. Ugyancsak sokat foglalkoztam egészségügyi újságíróként a lipidológiával is, a “rossz” koleszterin és a triglicerid szintek emelkedése okozta betegségek kialakulásával.

Az 1990-es évek végén – már nem emlékszem pontosan, hogy hány, de nagyon sok – “Van rá megoldás…” című általam szerkesztett és 316 élőadást megért televíziós műsorban magyarázta meg Dr. Somos Zsuzsa, az akkori MÁV Kórház lipidológiai szakrendelésének főorvosa, hogy mire is kell odafigyelni, s hogy ez mennyire veszélyes betegség. Nekem személyesen is magyarázta, vigyázott is rám sokáig, de sajnos nagyon fiatalon itt hagyott bennünket, s az égből már nem tud hatékonyan rendelni. Ennek következtében, ahogyan pestiesen mondják “elkanászodtam”, azaz nem figyeltem oda megfelelően a rossz koleszterin és a triglicerid okozta következményekre.

A betegség kialakulása során ugyanis az előzmények lehetnek akár szinte tünetmentesek, vagy csupán kevés tünettel járhatnak, például, ami nálam is kialakult, volt nehéz légzésem, indokolatlanul fáradtnak éreztem magam, heves szívdobogásom volt, nagyon erős ütéseket éreztem. Ami komoly tünetem volt, az az állandó fibrilláció. Az oxigénellátás zavara szívritmuszavart, szívelégtelenséget és angina pectoris nevű betegséget okoz. A következmény lehet szívizom elhalással járó szívinfarktus, illetve szívleállás, azaz halál.A betegség kialakulása során ugyanis az előzmények lehetnek akár szinte tünetmentesek, vagy csupán kevés tünettel járhatnak. Például, ami nálam is kialakult, volt nehéz légzésem, indokolatlanul fáradtnak éreztem magam, heves szívdobogásom volt, nagyon erős ütéseket éreztem. Ami komoly tünetem volt, az az állandó fibrilláció.

Az oxigénellátás zavara szívritmuszavart, szívelégtelenséget és angina pectoris nevű betegséget okoz. A következmény lehet szívizom elhalással járó szívinfarktus, illetve szívleállás, azaz halál.

 

Van rá megoldás…

A megoldás elsősorban a megelőzés, de ha már ott a baj, ahogyan nálam is kialakult a gond, ott megoldást kell találni. A legkézenfekvőbb megoldás a szívkatéteres kezelés.
Az én esetemben három stent beültetésére került sor.

Műtét, vagy beavatkozás?

Maguk az orvosok is megosztottak a tekintetben, hogy a stent beültetés, műtét-e. A kérdés persze a gyógyítás szempontjából lényegtelen. A vita csupán szemantikai jellegű. Volt orvos, aki műtétnek nevezte, volt aki azt mondta, hogy ez nem műtét, csupán katéteres kezelés, volt aki csak proceduraként emlegette.

Azt gondolom, hogy orvosi szempontból valóban nincsen jelentősége, hogy hogyan nevezik az eljárást. A beteg szempontjából azonban ez nem lényegtelen. Az elnevezésnek pszichológiai hatása van a betegre.
Ha műtétnek nevezik, akkor a beteg komolyabban veszi, hogy mi történik majd vele. Viszont jobban félhet. Ha csak beavatkozásnak, kezelésnek hívják, akkor a beteg nem fél annyira a várható történésektől.

Magam úgy tapasztaltam, hogy valóban nem a szó klasszikus értelmében nevezett műtétről van szó, hiszen nem műtőben, hanem egy kateteres laboratóriumban végzik a beavatkozást, azonban teljesen műtéti körülmények között.

A stent beültetés lényege, hogy vagy a csukló artérián, vagy a comb artérián (esetleg valamely más nagy éren) keresztül bevezetnek egy katétert a szívbe, valójában abba az érbe, ahol a gond van. Ennek a segítségével a beszűkült eret megnyitják, kitágítják - az én esetemben viccesen úgy neveztem, el, hogy a plakkot “kitakarítják”, majd egy stentet (magyarul belső ér protézisnek hallottam emlegetni) helyeznek el az érben, megoldandó a vér folyamatos, megfelelő áramlását, illetve így kisérlik meg megakadályozni az újabb beszűkülést.A stent beültetés lényege, hogy vagy a csukló artérián, vagy a comb artérián (esetleg valamely más nagy éren) keresztül bevezetnek egy katétert a szívbe, valójában abba az érbe, ahol a gond van. Ennek a segítségével a beszűkült eret megnyitják, kitágítják – az én esetemben viccesen úgy neveztem, el, hogy a plakkot “kitakarítják”, majd egy stentet (magyarul belső ér protézisnek hallottam emlegetni) helyeznek el az érben, megoldandó a vér folyamatos, megfelelő áramlását, illetve így kisérlik meg megakadályozni az újabb beszűkülést.

 

 

29 óra kórházban

2016-ban egy tudósításban beszámoltam arról, hogy harmincegy órát töltöttem kórházban egy akkori műtétem miatt. Csak megjegyzem, annyira szemantikai a vita az elnevezésről, hogy a két évvel ezelőttit műtétnek nevezték, pedig ott sem volt nyílt beavatkozás. Akkor, az epeköveket az epehólyaggal együtt laparoszkópos módszerrel távolították el.

Akkor harmincegy órát, most “csak” huszonkilenc órát töltöttem el a kórházban. A kórházi helyszín azonos volt. New York egyik “kerülete” Bronx, Montefiore elnevezésű kórházában voltam.
Mindkét eljárás, a két évvel ezelőtti és a mostani is, hasonló körülmények között zajlott le.

Ami rendkívül feltűnt számomra, hogy a beavatkozás elvégzésére pontosan meghatározott időpontra kellett bemennem a kórházba, s az időpontot gondosan, hibátlanul várakozásmentesen tartották be. Előtte lévő héten felhívtak telefonon, s elmagyarázták, hogy a beavatkozás előtti napon mikor és mit ehetek, mit nem szabad, mire kell odafigyelni.

Amikor megérkeztem, akkor haladéktalanul az alapvető adminisztrációt követően egy előkészítő szobába, egy vizsgálóba vezettek, ahol teljesen át kellett öltözni a kórház által adott hálóingbe. Minden ruhámat, holmimat a kórház által biztosított zárható műanyag zacskóba tettük, amit aztán végig mindenhova hoztak utánam.

A vizsgálóban egy mozgatható ágyra fektettek, s megkezdődött az előkészítési procedura, az orvosi adatok felvételétől kezdve a láz és vérnyomásmérésig bezárólag.

A beavatkozás előtt hosszasan kellett várakozni, ugyanis az előző beteg “műtétje” sajnos elhúzódott, s az orvos csak akkor tudott engem megvizsgálni, amikor az előző beteg kezelésével végzett.
A várakozás mintegy két órája alatt kedvesen gondoskodtak rólam. Az ágy felett egy televízión megnyugtató természet filmeket és tájképeket mutattak, és a hangszóróból halkan idegnyugtató “meditációs” zene szólt.
Amint az orvos végzett az előző beteggel megvizsgált engem, s készségesen elmagyarázta, hogy mi fog történni velem az elkövetkező beavatkozás során. Majd a műtőasszisztens betolta gurítható ágyamat – hova is? – a műtőbe, avagy a katéterizációs laborba.
Ami itt feltűnt, hogy egyrészt teljesen műtéti körülmények között éreztem magam. Másrészt, sorra odajöttek hozzám a labor munkatársai, egyenként bemutatkoztak, s elmondták, hogy kinek ,mi a feladata körülöttem.
Az orvoson s a műtőasszisztensen kívül még hatan voltak a helyiségben, s mindannyian körülöttem sürgölődtek, s mind beszélgetni szeretett volna velem. Értem persze, hogy ez a beszélgetés a beteg megnyugtatásának része volt.

Később, a beavatkozás során egyszer-kétszer a bal alsó képernyőrészt láthattam. Ott feltűnt a szívemben lévő megfestett erek képe. A többi részét a képernyőnek eltakarták más készülékek, de egy pillanatra láttam azért a vérnyomásom, a pulzusom, s a szaturáció mérési eredményeit.
Ez az illusztráció egy stent beültetést magyarázó orvosi filmből származik, nem az én eremet mutatja.

Amíg előkészítettek, addig körülnézhettem a laborban, avagy műtőben. A termet egy feltűnően nagy méretű monitor uralta. A méretét csak megsaccolni tudom, méterszer, másfél méteres lehetett. Hat részre volt felosztva a monitor.
Később, a beavatkozás során egyszer-kétszer a bal alsó képernyőrészt láthattam. Ott feltűnt a szívemben lévő megfestett erek képe. A többi részét a képernyőnek eltakarták más készülékek, de egy pillanatra láttam azért a vérnyomásom, a pulzusom, s a szaturáció mérési eredményeit.

Hallom ám az olvasói kérdést, hogy miközben éppen az életemet mentő eljárás folyik, mi a csudát érdekel engem, hogy mi látható a képernyőn? Megmondom: az újságírói – az emberi – kíváncsiság miatt igen is érdekelt, hogy lássam mi történik velem, rajtam, bennem.

A körülöttem lévő asszisztensek, műtősök betakartak, a karjaimat lekötötték, hogy ne tudjam majd mozgatni azokat, végezték azt a dolgukat, amit ilyenkor tenniük kellett, persze közben tájékoztattak, hogy mi történik velem.

A beavatkozást nem teljes altatásban végezték. A kezdetekkor a bal karomba intravénásan kaptam a nyugtató – ahogyan az asszisztens nevezte – a relaxációs gyógyszert, a jobb karomba az orvos beadta a helyi érzéstelenítő injekciót. Eredetileg karon keresztül szerették volna a katétert bevezetni, de mint utólag megtudtam, olyan vékonynak tartotta az orvos a kari artériát, hogy inkább a combi artériát választotta, biztonsági okokból.

A beavatkozás elején elaludtam. Persze ez nem volt teljes alvás, mert közben azért fel-felébredtem, ilyenkor iszonyatosan unatkoztam, mivel nem volt éppen semmi más dolgom, mint nyugodtan feküdni. Ezért megpróbáltam nézni a tv-képernyőt, hátha látok valamit. Sajnos nem sokat láttam, s nem érzékeltem semmit sem a történésekből. Nagyon távolról hallottam, de nem értettem a beszélgetést. Nem azért mert angolul zajlott. Nem, nem ezért, hanem a kábító gyógyszer miatt nem érzékeltem gyakorlatilag semmit. Ismét elaludtam, s arra ébredtem fel, hogy kiszabadítják a karomat, veszik le rólam a takarókat, s elkezdtem érzékelni is a körülöttem hallható beszélgetést. Készen volt a beavatkozás.
Három óra telt el attól kezdve, hogy betoltak a műtőbe.

A műtőből áttoltak egy megfigyelő helyiségbe, ahol megint elaludtam, talán egy órát aludhattam. Ez idő alatt az orvos a családommal beszélgetett, s elmondta nekik, hogy mi történt, s mire kell figyelniük az elkövetkező napokban.
Amikor felébredtem, közölték, hogy átkerülök az osztályra egy normál kórterembe.

Kórtermi megfigyelés – lényeg a pihenés (?)

A kórterembe is azon a guruló ágyon toltak át, amin a műtőből kihoztak. A megfigyelőben monitorra tettek, de a szállításhoz le kellett venni a monitorról. Helyette a guruló ágyra tett hordozható készüléken, monitoron kísérték figyelemmel az állapotomat a szállítás során.

Amikor megérkeztünk a “normál” kórterembe, akkor derült ki, hogy valójában ez nem is olyan normál kórterem. Egy kétágyas – megfigyelő – szobába kerültem. Itt egyedül voltam egészen éjfélig, amikor egy társat kaptam.

A kórteremben átmásztam egy “normál” kórtermi ágyra. Ez sem volt “normál” ágy, hiszen minden irányban mozgatható volt. Magam irányíthattam az ágytámla dölésszögét, az ülés magasságát. Mint később kiderült ennek volt jelentősége, ugyanis miután megkaptam az EKG monitor (Magyarországon leginkább Holter monitor néven ismerik) tappancsait, a vérnyomás és pulzusmérő monitor érzékelőit, közölték, hogy feküdjek nyugodtan, feküdjek mozdulatlanul.
Ez a szigorú mozdulatlansági tilalom körülbelül két órát tartott. Majd még négy óra időtartamra meghosszabbították. Ezután, ugyan fel nem kellhettem az ágyból, de már mozoghattam.

A mintegy hatórás mozdulatlan pihenő végén már éjszaka volt. S álljon itt egy fontos megfigyelés:
A kórházi éjszaka nem pihenésre, nem alvásra való. Legalább is itt nem gondolták úgy, hogy az éjszaka alvásra való.
A kórházi éjszaka nem pihenésre, nem alvásra való. Legalább is itt nem gondolták úgy, hogy az éjszaka alvásra való. Kezdem ott, hogy a vérnyomásmérő negyedóránként automatikusan megmérte a vérnyomásomat. Ugyanez a ketyere, amire rá voltam kapcsolva fokozatosan számolta a pulzusomat. Három percenként hangos sípolással jelezte, hogy megmért. A monitoron persze megjelent a pulzus és a vérnyomásérték. A készülék ugyancsak automatikusan, folyamatosan mérte a szaturációt is. Legalább az nem adott hangot. Óránként megjelent egy nővérke, aki lázat mért.Kezdem ott, hogy a vérnyomásmérő negyedóránként automatikusan megmérte a vérnyomásomat. Ugyanez a ketyere, amire rá voltam kapcsolva fokozatosan számolta a pulzusomat. Három percenként hangos sípolással jelezte, hogy megmért. A monitoron persze megjelent a pulzus és a vérnyomásérték.

A készülék ugyancsak automatikusan, folyamatosan mérte a szaturációt is. Legalább az nem adott hangot. Óránként megjelent viszont egy nővérke, aki megmérte a lázamat. Szerencsére nem volt.

Éjfél körül megjelent az ápolónő és közölte, hogy most adminisztratív egyeztetés következik. Odatolta az ágyam mellé a hordozható nővérállomást, a hordozható számítógépet és közösen kitöltöttük ugyanazt a kórházi kérdőívet, amit már reggel, a beavatkozás előtt egyszer kitöltöttünk. Személyes adatok, előző betegségek, gyógyszerek, allergia, stb.

Amikor ezzel végeztünk, azt hittem, hogy végre aludhatok. Nos nem ez történt. Behozták guruló ágyon a szoba szomszédomat. Az ágyát véletlenül nekitolták az enyémnek, az ütközéstől felébredtem. Persze bocsánatot kértek.
Nos azt hittem, hogy végre lehet szó az alvásról, de nem. A szomszédnak is szigorúan tilos volt felkelnie. Viszont felkelt, erre az ágyának a szirénája vijjogó figyelmeztető hangot adott, mire a nővérek berohantak a szobába. Persze erre nem lehetett nem felébredni. A szobatársam sajnos nem tudott angolul. A spanyolon kívül, még spanyolul is beszélt. Hívtak egy ápolónőt, aki tudott spanyolul. Elmagyarázták neki, hogy nem szabad felkelnie. Megkérdezték, érti? Igen volt a válasz. Majd egy óra múlva ismét felkelt. Ismét sziréna, ismét kezdődött előlről az egész. Ezt összesen ötször ismételte meg az éjszaka!

Végre olyan két óra körül elaludtam, majd háromkor megjelent az én ápolónőm, s közölte, hogy már nincsen szükségem a negyedóránkénti vérnyomásmérésre, így levesz a monitorról. Az EKG tappancsai és a hozzátartozó monitor azért még rajtam marad. Persze az nem hangos, attól lehetne aludni.
Hát aludtam is reggel ötig, amikor is felébresztettek, hogy most jön a reggeli vérvétel. Levették a vért, próbáltam volna aludni, amikor is hat órakor megjelent egy ápolónő, hogy most EKG-t készít. Csúnyán nézhettem rá, erre bocsánatot kérve elmondta, hogy feltétlenül a nagy EKG készülékkel is csinálni kell egy vizsgálatot, mert ezt tudja az orvosom számára kinyomtatni. A rajtam lévő holter monitor jeleit a központi növérpultban tudják csak nézni a központi monitoron. Semmi baj gondoltam, egy EKG nem a világ, majd alszom utána. Tévedtem. Hétkor jött a takarítónő, hogy a szobát kitakarítsa. Nyolc körül ismét megjelent az EKG-s hölgy és közölte, hogy bocsánat, hogy felébreszt, de a holter monitorban kimerült az elem, azt cserélni kell.
Tehát alvásról egész éjszaka alig lehetett szó.

Az ilyen nyugalmas éjszaka után felüdülés volt a reggeli, bár a korábbi tapasztalataimhoz képest kevésbé voltam elégedett az étellel, különösen ami az ebédet illeti. Nem kedvencem a gombaleves, s kétszer egy nap – reggelihez és ebédhez – a hamburger sem olyan élvezetes, mint azt a menü összeállítói gondolhatták. A sült krumpli helyett a hasábburgonya mintájára elkészített sárgarépa sem nyerte el tetszésemet. De ezt nem panaszként írtam le, csupán a tények megállapításaként.

Az ilyen nyugalmas éjszaka után felüdülés volt a reggeli, bár a korábbi tapasztalataimhoz képest kevésbé voltam elégedett az étellel, különösen ami az ebédet illeti. Nem kedvencem a gombaleves, s kétszer egy nap - reggelihez és ebédhez - a hamburger sem olyan élvezetes, mint azt a menü összeállítói gondolhatták. A sült krumpli helyett a hasábburgonya mintájára elkészített sárgarépa sem nyerte el tetszésemet. De ezt nem panaszként írtam le, csupán tény megállapításként.

Az vitathatatlan tény, hogy a higiénia és a betegekkel való foglalkozás ebben a kórházban is példaértékű. Még az sem von le sokat ennek értékéből, hogy a kórházi zárójelentés kinyomtatására itt is hosszú ideig kellett várni. Azt gondolom, hogy az adminisztráció sehol sem jelenti a kórházak erős oldalát.

Nos, persze mindez nem érdekes, nem lényeges. A lényeg az, ahogy a kardiológus fogalmazott “csoda ember” vagyok. Csodálatos, hogy élek és élni is szeretnék, még sokáig.

Az orvosom szerint, ha elmúlnak az újraélesztés és a beavatkozás következményei, (ezek hetekben mérhetők) nem lesznek majd fájdalmaim, akkor majd megint teljes életet lehet élni.
Persze lassítani kell, nem lehet a gyertyát két végén égetni, de lévén, hogy a szívem több oxigént tud majd szállítani a szerveimnek, így könnyebben tudom majd venni az akadályokat.

Abban reménykedem, hogy több ilyen jellegű “magán” tudósítást nem kell majd írnom.

Nagyon kívánom magamnak ezt, s kívánom az olvasóimnak is, hiszen, akkor még több – más jellegű – tudósítással lephetem meg őket.

 

Barát Tamás

Az újjászületett és élő, magát egyre jobban érző tudósító


Megjegyzés:

A tudósításban megjelent fényképeket – a rólam készült fotót – Szilágyi Gabriella kolléganőm, a kórházi képeket pedig a telefonommal saját magam készítettem. A felhasznált orvosi illusztrációk a stenteket gyártó Abbott cégnek, a kifejezetten az érintett betegek számára kiadott ismertetőjéből származnak.  A felhasznált rajz a saját angiogram vizsgálatomból, a angiogram felvétel az internetről, egy orvosi filmből származik.