A MÚOSZ honlapján, Rózsa Péter több kérdést is feltett az újságírókollégák számára. Alapvető kérdése az volt, hogy „eltűnik-e az újságírás? Szükségtelenné, fölöslegessé válik-e a szakma?” A MÚOSZ honlapja a szervezet 125 éves tapasztalataival felvértezve keresi a válaszokat. A Rózsa Péter által feltett kérdésekre, – a teljesség igénye nélkül – szeretnék a magam újságírói tapasztalatai alapján válaszolni. Válaszom a muosz.hu honlapon megjelent, s itt felidézem azt.

Nem ismerek olyan szoftvert, amely megtudna írni egy riportot, egy tudósítást

Optimistaként gondolkodom, biztos vagyok abban, hogy a szakma nem szűnik meg, de az várható – és már látható -, hogy alaposan átalakul.

Úgy tapasztalom, hogy vannak olyan feladatok, amelyeket az idő “elmosott”. Ilyen például az olvasószerkesztő személye és feladata. Szerintem pedig rendkívül nagy szükség lenne rá.

Vannak olyan új feladatok, amelyeket az idő, azaz a technika fejlődése “szült meg”. Például az online szerkesztő és feladatköre. Szerencsés esetben elláthatja az általam hiányolt olvasószerkesztői feladatokat, azonban azt világosan látni kell, hogy az online szerkesztő alapvetően a tartalom “feltöltő” -je, aki “felteszi” a tartalmat, a híreket, a cikkeket stb. az online oldalakra. Az online szerkesztő sokszor egyben a képszerkesztő is.

Vannak feladatok, amelyek átalakultak. Csak egy példa: a nyomtatott sajtóból jól ismert “sajtólevelező” fogalma, a szerkesztő, akinek a feladata az olvasói levelek kezelése volt, az online újságírásban ma is létezik, csak ma moderátornak, adminnak nevezik. Kezeli az olvasói megjegyzéseket, a posztokat, a kommenteket.

“Szükségtelenné, fölöslegessé válik-e a szakma?”

Szerintem egyértelműen nem lesz fölösleges. Szükség van és lesz a jövőben is a szakmai képeségekkel és tudással rendelkező professzionális szakemberre, aki ismeri az újságírás írott és íratlan szabályait.

Annak ellenére, hogy a social media elterjedésével bárki állíthatja magáról, hogy újságíró, valamint az a tény, hogy ma már szinte mindenki rendelkezik okostelefonnal, s ez az eszköz helyettesítheti a profi fényképezőgépet, vagy videókamerát, de nem rendelkezik azzal a tudással, amit az újságírónak meg kell tanulnia ahhoz, hogy a szakma szabályainak megfelelően jól és etikusan tudja munkáját végezni.

“A tartalmak közléséhez, illetve a közlésre érdemes cikkek előállításához kellenek-e a jövőben a hagyományos, írói készséggel és szenvedéllyel megáldott, sajtóműfajokban gondolkodó szakavatott szerkesztők és szerzők?”

Igen, feltétlenül így gondolom, hogy szükség van arra a tudásra, ami ahhoz kell, hogy színvonalas, hiteles közlések legyenek olvashatók, hallhatók, láthatók a nyomtatott és az elektronikus médiában egyaránt. Ehhez pedig szükség van szakavatott szerzőkre és szerkesztőkre.

A globális, digitális kommunikációs térben már nem lesz helye a papír alapú orgánumoknak? Robotok fognak írni közleményeket, cikkeket, elemzéseket? 

Van egy, a sajtószakmában szájhagyomány útján terjedő – magam leírva sehol sem láttam – anekdota, miszerint a New York Times főszerkesztője állítólag azt jósolta nagyjából tíz esztendeje, hogy a New York Times öt éven belül meg fog szűnni nyomtatott újságként működni, s csupán online média platformként lesz olvasható.

Tény, hogy a nyomtatott lap terjedelme az évek alatt csökkent, de nem vált csupán online platformmá. Ez a jóslat tehát láthatóan nem vált be.

Szemben egy másik jóslattal, ami Bill Gates nevéhez fűződik. 2007-ben a Davosi Világgazdasági konferencián azt jósolta, hogy az internet öt éven belül forradalmasítja a televíziózást, a számítógép és a televízió házassága azt fogja eredményezni, hogy jószerével a számítógépünk televízióként, a televíziónk számítógépként fog funkcionálni.

A jóslata bevált, igaza lett.

A huszadik századot a számítógép századának nevezte egy szakértő 1991-ben a public relations világkonferencián, addig a huszonegyedik századra a telefon százada jelzőt akasztotta.

A szakértő előadásában azt jósolta, hogy a számítógép és a telefon házasságából olyan előnyök származnak majd, amelyek meghatározzák életünket.

S látjuk, a jóslat bevált, a szakértőnek igaza lett.

Ismereteim szerint készítettek olyan szoftvereket – például hírlevelet készítő programot -, amelyekkel megpróbálták robotizálni az újságírást, de nem ismerek olyan szoftvert, amely megtudna írni egy riportot, egy tudósítást. Az ismereteim szerint eddig sikeres robotizált szoftver az a sajtófigyelésre – monitorizálásra – készült csupán, de nem új tartalom előállítására.

Lesz-e még riport, mélyinterjú, egyáltalán személyes találkozások és benyomások alapján születő írások?

Azt gondolom, hogy feltétlenül igen a válasz a kérdésre. Manapság, amikor a social mediának köszönhetően bárki mondhatja magáról, hogy újságíró, akkor világosan látni kell, hogy a professzionális újságíró által feltérképezett személyiség, és annak professzionálisan megírt lenyomata, nem valószínű, hogy azonos értékű lesz a bárki által megörökített találkozásokkal. Ez még akkor is igaz, hogy a nem profi újságíró is írhat jó, alapos cikket.

Magam sok mélyinterjút készítettem életem során. (Például TV-szerkesztőként 35 közel egyórás mélyinterjút a “Velünk élő professzorok” című tv-sorozatban.) Tudom, hogy milyen komoly felkészülés szükséges egy-egy ilyen interjú elkészítéséhez. Volt olyan, amelyre több hetet is készültem, felkutattam a megkérdezett személy szinte teljes munkásságát. Ezt nehezen tudom elképzelni egy, a social media-hoz szokott, annak a szabályait akár teljesen betartó személy részéről.

Mi a mi szakmánk dolga és lehetősége?

Úgy vélem, hogy a professzionális újságírószakma kötelessége és egyben felelőssége is, hogy őrködjön a sajtószakma írott és íratlan szabályainak, (például a sajtóműfajok szabályainak) betartása, annak tisztasága, etikussága felett.

A feltett kérdések megválaszolásához adalékként szeretnék idézni a MÚOSZ Etikai Bizottságának 2015-ből származó állásfoglalásából. E szerint

“a médiatartalom szolgáltatója lehet az állampolgár is saját szabadságjogának gyakorlásával. Minden állampolgártól elvárjuk, hogy személyes felelősségét érvényesítse a szabadságjog védelme érdekében. A sajtószabadság gyakorlása nem sértheti a közerkölcsöt. A média kiadói és szerkesztőségeinek vezetői felelősséggel tartoznak az általuk megjelentetett és felügyelt online média teljes felületének tartalmáért.” 

A sajtószakma dolgáról, lehetőségeiről alkotott véleményemet ugyancsak egy 2015-ből származó idézettel szeretném megtoldani.

A MÚOSZ akkori Etikai Bizottsága “átérezve felelősségét az újságírás szakmai- etikai normáinak kialakításában megtárgyalta a Charlie Hebdo tragédiáját követően a magyar sajtóban megjelenő számtalan egymásnak komolyan ellentmondó, főként politikai, s nem sajtószakmai indíttatású véleményt.”  Ennek következtében állásfoglalást adott ki. Ez tartalmazta azt, hogy “Minden újságírónak joga van a sajtó műfaji, szakmai szabályok és a törvények szabta kereteken belül szabadon kifejeznie véleményét. Minden újságíró felelősséggel tartozik sajtó-alkotásainak létrehozása során az emberi-, az alkotmányos-, az állampolgári- és a személyiségi jogok tiszteletben tartásáért. Az újságíró társadalom közös felelőssége a lelkiismereti és szólásszabadság védelme. “

Az idézetek 2015-ből származnak, de azt gondolom, hogy ma is igazak, s talán részben választ is adnak a címben feltett kérdésre.

Legalább is remélem.

 

Barát Tamás

a CCO MAGAZIN – a kommunikációs szakemberek lapja – alapító főszerkesztője

 

Forrás: muosz.hu