Tegnap megnéztem a Saul fiát. Magam eddig azt hittem, hogy sokat olvastam a Holokausztról, sokat tudok a történtekről, azonban a film megnézése rádöbbentett arra, hogy sok-sok mindenről nincsen fogalma még azoknak sem, akik származásuk, identitásuk okán érdekeltek lehetnek. A film tartalma számomra borzalmas volt.  Szokták mondani, hogy a haláltáborokban történtek azért nem vihetők filmre, mert ami ott történt, az a borzalom egyszerűen ábrázolhatatlan.

Olvastam valahol, hogy a film teljesen új látásmóddal dolgozza fel a különben sokat látott témát. Eddig azt hittem, hogy értem ezt az állítást, de most, hogy láttam a filmet, most értettem meg igazán, hogy mit is jelent ez a más látásmód.

Tetszett az „életlen” képsorból kiélesedő, kiteljesedő, éles közeli kép. S bár eleinte furcsa volt, de valójában tetszett, hogy a nagy mozivászonra szánt – nem videóra, hanem filmszalagra készített – film sokszor „televíziós” eszközöket alkalmaz. Nagyon sok a közeli, „szuperközeli” kép, a főszereplő szemével látott, láttatott események sora.

Először, amíg nem láttam a filmet, addig nem értettem, hogy a filmnek van is, meg nincs is zenei aláfestése, de immár megértettem, hogy a zene helyett a hangoknak milyen fontos a szerepe a filmben.

Amit a film főszereplőjétől Saultól láttunk a vásznon, az, mind, emberi megnyilvánulás. Mert egyértelműen emberi megnyilvánulás az, hogy valaki a pokolban, ahhoz, hogy élni tudjon, megpróbál amennyire csak lehet szenvtelen lenni. Megpróbál harcolni a maga módján, a lehetőségek határáig. Megpróbál túlélni.

Saul viselkedéséből számomra egy olyan „életérzés” (fogalmazhatom úgy is, hogy vallási identitás) „jön le” a filmben kiválóan a filmvászonról, amit sokan nem ismernek, sokan nem is értenek, nem is érthetnek. Azt gondolom, hogy sokan nem értik, még a nem vallásos zsidók sem, hogy mit jelent a zsidóság számára a temetés, a temető. S, hogy mit jelent a Kaddis, mint ima.

A film, a főszereplő Saul világának, gondolkodásának igazi megértéséhez, meg kell érteni, hogy a zsidó vallás másként viszonyul a temetéshez, a temetőhöz, mint más vallások.

A zsidó temetőt különböző neveken szokták emlegetni. Ismerjük az az „élet háza” (bét hajjim) (Jes. 26,19), a „sírok háza” (bét hakevárot) (Neh. 2,3), az „örökkévalóság háza”  (bét ha-olám, arámi alakjában: bét almin) (Koh. 12,5) megnevezéseket.

Sok néző számára magyarázatra szorul, hogy Saul miért ragaszkodik ahhoz, hogy az elhunyt, eltemetendő fiút megtisztítsa. Vallási értelemben ugyanis az elhunyt „nem tiszta”, ezért a temetésre a mosdatás szertartásában elő kell készíteni, s fel kell öltöztetni.

A Kaddis egy nagyon régi zsidó ima, amely Isten nagyságát hirdeti. Ismertek olyan kommentárok, amelyek szerint a Kaddis annak igazolása, hogy az Isteni gondviselés igazságos, ily módon az elmondott Kaddis ima a halott lelki-üdvét szolgálja.

Dicsérjük és magasztaljuk az Ö nagy nevét, az Általa teremtett világban,

s teljesedjék be uralma a mi életünkben és napjainkban, s Izrael egész háza életében, mielőbb, s mondjátok együtt: úgy legyen.

Legyen az Ő neve áldott mindörökké. *

Tehát nem véletlen, hogy Saul, akiről, bár sok minden nem derül ki a filmben, azonban, ha nem is egyértelműen, de mégiscsak sejteni lehet, hogy nem lehetett a tábori életét megelőzően nagyon vallásos ember, mégis ragaszkodik a vallás sugallta hagyományokhoz, a temetéshez, a halott számára megadandó tisztességhez, a halott megtisztításához és természetesen a Kaddis imához. (Egy abszolút szubjektív megjegyzés: jelen sorok írójának, első zsidó témájú filmjének címe „Kaddis” volt. A film Mauthasenben és a budapesti Kozma utcai zsidó temetőben készült 1967-ben. )

A film egyik, számomra egyik meghatározó jelenete, hogy a Sonderkommandó néhány tagja megpróbálja titokban lefényképezni a táborban történteket. A kép, sajnos a füst ködébe vész, de a fényképezőgép elrejtése sejtetni engedi, hogy a kép dokumentum értéke, bár esetleg életlenre sikerülhetett, de mindenképpen bizonyító erejű, bizonyítja a pokolban történteket.  S tényként ismert az is, hogy valóban voltak Birkenauban olyan „ellenállók”, akik megpróbálkoztak az egyik krematórium felrobbantásával, megsemmisítésével.

Talán nem véletlen, hogy a filmnek, s már nem csak Európában, Cannes-ban, de a tengerentúlon is pozitív a fogadtatása. A magyarországi – vegyes – fogadtatáson nem lepődtem meg. Igaz, a filmet már korábban bemutatták Budapesten, de az számomra akkor is meglepő volt, hogy amikor megnéztem a filmet, akkor a nézőtéren alig ültünk többen, mint tízen. Azért az is szokatlan volt számomra, hogy a közönség nemcsak a filmet, de a végefőcímet is mozdulatlanul ülte végig!

Magam drukkolok, hogy jelöljék a filmet Oscar-díjra. Szerintem megérdemli!

Barát Tamás

Az illusztráció a szerző felvétele, Röhrig Géza, a Saul fia főszereplőjének egy privát eseményen mondott beszédekor készült.

* Raj Tamás fordítása