Történt valami, amitől rossz kedvem lett. Ez a valami, gondolhatnánk nem nagy dolog. Apró történet csupán, s eltörpül az élet nagy dolgai mellett. Bocsánat, hogy megosztom rosszkedvem okát, de azt gondolom, hogy a rosszkedvem oka sajnos egy mai tipikus helyzet eredménye.S, ha valakit érdekel, kérem olvassa tovább rosszkedvem okát.Egy volt tanítványomtól kaptam a facebook-on egy privát üzenetet, amiben azt kérte, hogy like-oljam a fiairól készült videót. Azonnal a linkre kattintottam azzal a szándékkal, hogy nyomok egy like-ot.

DE!

Meghökkentem a látványtól: a videón a két fiú és a papa terroristának öltözve, kendővel és motoros sisakkal eltakart fejjel, egy harlemi rep jellegű zenére úgymond: táncolnak. Maga a tánc, nem volt táncnak nevezhető, inkább ritmikus testmozgásnak, de ettől eltekintenék.

Kedves volt tanítványomnak a facebook-on privát üzenetben megírtam, hogy bocsi, kérem értse meg, de ezt én nem like-olom, ez nekem nem tetszik.

S a történet igazán csak itt kezdődik. Azt írtam, hogy “Több oknál fogva sem tetszik: egyrészt a videó üzenetét károsnak tartom.

Persze lehet, hogy félreértem azt, amit a videó mutat, illetve ami a szándékuk volt. Nem szeretem a harciasságot, a terrorizmus pedig számomra semmilyen formájában sem elfogadható. Még viccelődés formájában sem.

Másrészt az eltakart arc sem tetszik. Persze lehet, hogy ebbe is belemagyarázom azt a félelmemet, hogy ma a névtelenség – az arctalanság – mögé bújnak sokan, foként a fiatalok.

Harmadrészt a “tánc” sem tetszik. Számomra ez a fajta mozgás nem tánc, hanem inkább testmozgás, aerobic, ritmikus sporttevékenység.
Nagyon tetszik, ha, mint Mama büszke a gyerekekre, a családjára, de azt gondolom, hogy ne ebben a formában tegye, sokkal békésebb formát javaslok a büszkeség kinyilvánítására.”  

Igazán nem vártam választ, de kaptam. S a válasz az, amitől igazán elképedtem. Volt tanítványom válaszából néhány részletet idéznék fel: “igen, így igaz, de ez most a menő, ez csak játék, én sem támogatom. … a cserkészek is ezt csinálták meg, tehát az egyházi iskolában is engedélyezett, ez csak vicc …. nem szeretem a terrorizmust én sem, millió videó van róla. Igaza van!!!! …A 11,5 éves kisfiam majdnem országos versenyt nyert angolból és senki nem lájkolta, na ezt annál többen. Sajnos ilyen a világ!!! … Igaza van tanár úr, de 100 videóval kell versengeni, a gyerekek ezt sajnos természetesnek veszik, mert az RTL klub is ezt mutogatja, hogy iskolákban, munkahelyeken táncolják ezt.”

Az anyuka válaszán sajnos nem lepődhetek meg. Azt, hogy elfogadja véleményemet, annak örülök, de van válaszának egy olyan része, amelyik elkeserít: “a cserkészek is ezt csinálták meg, tehát az egyházi iskolában is engedélyezett.”

Nos, nekem éppen ezzel az engedélyezettséggel van a bajom.

Ma a világban általánosságban, minden civilizált országban tiltják, ellenzik a terrorizmus minden formáját, harcot hirdetnek ellene, azonban számos helyen elnézik, Magyarországon egyenesen engedélyezik az olyan megnyilvánulásokat,  amelynek eredménye a szélsőjobboldal térnyerése, az antiszemitizmus, a rasszizmus, a homofóbia terjedése, aminek egyenes következménye a terrorizmus elfogadása, sőt egyes országokban ünneplése. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy Magyarországon elnézik a terrorizmust, szó sincsen róla. Magyarország is harcol a terrorizmus, a terrorista fenyegetettség ellen. Azonban számos olyan ember él a mai Magyarországon, aki burkoltan, vagy nyíltan elnézi, avagy csak behunyja a szemét, hogy ne vegye észre, de számos olyan is ,aki támogatja a terrorizmushoz vezető eszmék terjedését.

Nem tudom, hogy a kedves olvasó ismeri-e Gyárfás Endre: Csak tréfa volt című versét. Magam Gálvölgyi János előadásában hallgattam meg a Radnóti Miklós Antirasszista-díj átadó ünnepségén 2012-ben. Gyárfás Endre verséből csupán néhány sort szeretnék felidézni. Ezekkel a sorokkal szeretném megmagyarázni, hogy miért keserített el az anyuka válasza. A teljes vers ide kattintva meghallgatható. Elhangzott Zsolnai Júlia előadásában a 2012.02.01.-i tüntetésen.

„…
mikor a falról rámrikoltott
egy krétarajz: horogkereszt!
„Valami tacskó firkálhatta –
útitársam legyintve szólt -,
csupán két szögletes vonalka…
és biztosan csak tréfa volt.”
 
Valóban! Hiszen semmiség az:
néhány vonás csak kis helyen.
De tréfa volna? Furcsa vígasz,
nem fogja fel az értelem.
E két vonalka nem is régen
egy fél világot birtokolt.
S ha van köztünk, ki feledékeny,
úgy vélné, az is tréfa volt.
 
….
Mauthausen, Auschwitz, tifuszjárvány,
Lidice… mind csak tréfa volt?!
 
Ne hidd, hogy elég, ha a falról
elfordítod tekinteted!
Ki most horogkeresztet rajzol,
nem mind éretlen kisgyerek.
A két vonal kinyúl utánad,
körülhálóz, négy ága fojt…
S a gödör gúnyvisszhangja támad:
„Csak tréfa volt, csak tréfa volt.”

A versben csak tréfának nevezett rajz, a videóban látható „terrorista tánc” ugyanarról a tőről fakad és ugyanaz lehet az eredménye is. Ma csak egy apróság, holnap… és végig sem merem gondolni a gondolatot.

Aggódom

Aggódom azokért a gyerekekért, azért a fiatalságért, akiknek ez egy jó játék, egy jó poén. Aggódom azért is mert „ez a divat”.

Aggódom, hogy az anyuka és az apuka nemcsak, hogy nem beszéli le a gyerekeit erről a játékról, de aktívan közreműködik. Az apuka táncosként, az anyuka operatőrként, filmrendezőként.

Gondoljuk végig, ma még csak játék, de elült a gondolat a gyerekek fejében, jó játékot játszottunk, terroristák voltunk és sokan likeolták ezt. Ha ez sokaknak tetszik, akkor folytassuk. magam a folytatásra nem vagyok kíváncsi. Ilyen gyerekekből lehetnek a bőrfejűek, a jobbikosok, a rasszisták, az antiszemiták, a homofóbok, s nem sorolom tovább.

Aggódom és megosztom aggódásomat Önnel, kedves olvasó.

Aggódjunk együtt? Nem! Tegyünk együtt azért meg mindent, amit mi csak tudunk, hogy ne kelljen aggódnunk. Azzal tudjuk kezdeni a mindent megtevést, hogy nem likeolunk olyan jópofa játékokat, mind ez a videó.

Azzal tudjuk folytatni, hogy az iskolákban szólunk a magukról, a pedagógusi mivoltukról megfeledkezett tanároknak, hogy ne engedélyezzék az ilyen játékokat.

Aztán ott is folytathatjuk, hogy a legfogékonyabb korban lévő gyermekeink nevelésével megbízott tanároknak, ifjúsági vezetőknek a figyelmét felhívjuk, hogy nem az a dolguk, hogy szorgalmazzák az ilyen játékokat.

Folytassuk ott, hogy nem nézzük meg azokat a televízió csatornákat, ahol ilyen és hasonló műsorokkal kívánnak szórakoztatni bennünket.

Folytassuk ott, hogy gyermekeinknek megmagyarázzuk, hogy ma ez csak egy játék, de holnap ez lehet a valóság. Hiszen ez a világtörténelemben megtörtént már.

S, gondoljuk tovább a kérdést. Az apróságtól elemelkedve nézzük a kérdését társadalmi vonatkozásában. Ha a pedagógusnak, ha az ifjúsági vezetőnek, ha a szülőnek ez a terrorista-tánc tetszik, akkor a tetszés a gyermek számára pozitív visszajelzést jelent. Ehhez az állam, a jelenlegi kormány, az oktatási kormányzat nemcsak, hogy asszisztál, de egyenesen a mai kulturkampf keretében alapot is nyújt. Alapot az alaptantervbe beemelt antiszemita írók, műveik oktatásával.

Mi lehet ennek a következménye: ma csak egy játék, holnap rasszista gondolkodás, s következménye a cigány-gyilkosság, terrorizmus. S, erre is van példa a magyar történelemben.

Befejezésül kérem mindazokat, akiket illet, s akiket nem, azokat is arra kérem, hogy gondolkodjanak el azon, amit egy német teológus – Martin Niemöller – így fogalmazott meg: „Először a kommunistákért jöttek, de nem szóltam, nem lévén kommunista. Aztán a szakszervezeti tagokért jöttek, de nem szóltam, nem lévén szakszervezeti tag. Aztán a zsidókért jöttek, de nem szóltam, nem lévén zsidó. Amikor értem jöttek, már nem volt, ki szóljon.”

Kérem, lássák be, ez a terrorista-tánc lehet, hogy csak egy apróság, de az biztos, hogy nem csak egy játék.