Június 11-én ünnepélyes keretek között adták át New York 5. legmagasabb, a Word Trade Center 3-as számú épületét. A WBPI tudósítójaként jelentettem a helyszínről.
“9/11”
“Szeptember 11”, vagy ahogyan az USA köznyelvében emlegetik a “9/11”, az Egyesült Államok egyik legtöbbet emlegetett dátuma, hiszen 2001-ben terror támadás következtében ezen a napon dőlt össze a dél New Yorkban álló két ikertorony a World Trade Center két épülete.
2001 Szeptember 11-én az al-Kaida szervezetéhez tartozó 19 gépeltérítő szállt fel amerikai utasszállító repülőgépekre, hogy az USA legfontosabb jelképeinek számító épületekbe vezessék bele a repülőgépeket. A New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba egy-egy repülőgépet vezettek bele “bombaként” és rövid időn belül mindkét épület összeomlott. Az ikertornyok környékén több más épület is megrongálódott a támadás következtében.
Hosszú ideig a romok eltakarítása után az amerikaiak által “grand zero”-nak (“nagy nulla”) nevezett területen semmi sem állt az emlékezés mementóin kívül.
Aki érdekelt volt és aki nem, mindenki azon vitatkozott, hogy visszaépítsék-e a két ikertornyot, avagy mi is épüljön a lerombolt épületek helyén. Végül is a hosszú vitákat követően megkezdődött az újraépítés. A döntés az volt, hogy bár a két ikertornyot nem építik újjá, azonban a területen több épületet is felépítenek, amelyek pótolni fogják az elpusztított épületeket.
Az első épület, ami felépült – 2006-ban – az a World Trade Center 7 névre hallgató irodaépület volt. Az eredeti tervek szerint – 2007 és 2012 között – három épület szerettek volna átadni. Ezeknek az épületeknek az átadása – sok-sok vita és egyetnemértés következtében megcsúszott.
A legmagasabb: 1776 láb a One World Trade Center
Az első épület, ami felépült – 2006-ban – az a World Trade Center 7 névre hallgató irodaépület volt. Képünkön előtérben a One World Trade Center és háttérben a WTC 7-es számú épület.
Az eredeti tervekben még Freedom Tower-ként emlegetett, mai nevén One World Trade Center 2014. november 3-án nyílt meg. Ez az épület 1776 láb (azaz 541,3 méter) magasságával Észak-Amerika egyik legmagasabb épülete lett.
Az 1776 láb magasság szimbolikus jelentőségű, magyarázata az amerikai történelemben keresendő, ugyanis 1776. július 4-én fogadták el a Függetlenségi Nyilatkozatot és ezzel az aktussal a korábbi 13 gyarmat elszakadt Nagy-Britanniától, és megalakította az Amerikai Egyesült Államokat.
Az eredeti World Trade Center nemcsak a két ikertoronyból állt, hanem egy hét épületből álló komplexum volt Manhattan déli részén, New York üzleti negyedében. A két ikertorony 1973-tól 2001 ig állt. Felépítésükkor a világ legmagasabb épületei voltak. A két ikertorony szomszédságában állt a Marriott World Trade Center (3 WTC), a 4 WTC , az 5 WTC , a 6 WTC, és 7 WTC .
A két ikertorony helyén ma két “szökőkút” áll, emlékeztetve a tragédiára. Ez a két vízesés jelzi a két lerombolt épület helyét. A fotó a WTC 3 épület 68. emeletéről készült.
A WTC 3 New York ötödik legmagasabb épülete
New York legmagasabb épülete a One World Trade Center, ezt követi egy, a Park Avenue-n található lakóház, amely a világ egyik legmagasabb lakóháza, a maga 1,396 láb (azaz 426 méter) magasságával. A jelképes dobogó harmadik helyén a világ egyik legismertebb felhőkarcolójaként számontartott Empire State Building áll. Az 1931-ben épült felhőkarcoló 1,250 láb (381 méter) magas. A negyedik legmagasabb New York-i épület a 1,200 láb (366 méter) magas Bank of America Tower, s az ötödik legmagasabb ház New Yorkban a WTC 3 névre hallgató irodaépület, amelyet a több éves csúszást követően 2018. június 11-én ünnepélyes keretek között adtak át.
A dél manhattani Greenwich Street-en található WTC 3 épületének építését, amelyet Richard Rogers építész tervezett meg 2010-ben kezdték el, de az építés 2016-ig akadozott Bár az épület szerkezete 2016-ban készült el de csak 2017 augusztusában lett készen az épület üvegborítása. Az irodaház mára gyakorlatilag már készen van, azonban a benne található irodákat a majdani bérlők igényei szerint alakítják ki. Az átadási ceremónia idején is dolgoztak az építőmunkások a készülő irodákon. Az átadást követően az újságíróknak megmutatták az éppen folyó munkálatokat is.
A 2018 június 11-én megtörtént szalagátvágás jelentős lépésnek számít, hiszen az épület éveken keresztül a viták kereszttüzében állt. Vitáztak rajta kormányhivatalok, a kereskedelmi központ fejlesztője, Larry Silverstein, a biztosítók és a 9/11 áldozatok hozzátartozói is. A cél az volt, hogy a lerombolt Világkereskedelmi Központ helyére olyan épületegyüttest emeljenek, amelyek az örökkévalóságig emlékeztessenek a terrortámadásban elpusztult épületekre és a mintegy 3000 áldozatra.
A WTC 3 épületének átadásakor a leghatásosabb köszöntő, épület átadó beszédet a Silverstein Properties, egy New York-i ingatlanfejlesztéssel és befektetésekkel foglalkozó cég tulajdonos elnöke, a 87 éves Larry A. Silverstein – az épület megálmodója – mondotta.
Köszönetét fejezte ki a tervezőknek, az építőknek, az összes építőmunkásnak, s a majdani bérlőknek, hogy az épület a hosszú szünetekkel terhelt időszak után végül is ma átadásra kerülhetett.
Beszédében elmondta, hogy a World Trade Center 3 iroda területének 40 százalékát már kibérelték. Az egyik legnagyobb bérlő a GroupM, a világ egyik legismertebb médiavállalata, amelynek vezetője a megnyitó alkalmával jelentette be, hogy 14 emeletet bérelnek az épületben. Ugyancsak bérlő az épületben a McKinsey & Co. vezetői tanácsadó cég,
Larry A. Silverstein köszöntőjében kiemelte: “számomra és a Silverstein Properties szervezetében dolgozó minden hölgy és férfi számára az, hogy sikerült létrehozni ezt a csodálatos épületet, ez a büszkeség pillanata.” Larry A. Silverstein, hozzátette, “A 7 WTC -el és az azt követő tornyokkal kezdődően modern, környezettudatos és technikailag fejlett irodák létrehozására törekedtünk. Ez nagyszerű építészetet és fenntartható tervezést jelentett, de ezzel javult a közlekedés, élénkebb lett utcakép, új üzletek és éttermek, nagy közterületek jöttek létre.“
Silverstein beszédében felidézett egy beszélgetést, amelyet feleségével Klárával folytatott arról, hogy meg kell-e próbálnia újjáépítést, vagy sem. Így emlékezett:”Azt mondtam: “ez kemény tíz év lesz, mert azt hittem, mindent megteszünk tíz év alatt.” Végül is tizenhét évvel később fejeződött be a WTC 4 és a WTC 3 épületek felépítése, s a WTC 2 épülete még mindig befejezetlen. Közben megkezdődött a Ronald O. Perelman Előadóművészeti Központ építkezése is, közvetlenül a One World Trade Cente szomszédságában.
Az átadási ünnepségen, igaz nem hivatalos bejelentésként, de személyes beszélgetésekben elhangzott, hogy várhatóan az épületegyüttes hiányzó épületei 2020-ra készülhetnek el.