Magántudósítás Amerikából, Long Island, Jones Beach 2013.06.25.

A tudósító számára is nyár van. Meleg, nagyon meleg. Mit lehet egy ilyen meleg vasárnap tenni? Vízpartra kell menni. S, ha a tudósító megteheti, hiszen olyan országból tudósít, ahol tenger, mit tenger, óceán van, akkor egy óceán parti strandra megy. Eddig semmi politikai nincsen a témában. DE!

A tudósító még vasárnap, s a strandon is olyan újságíró, aki nem tudja becsukni a szemét és az elméjét. Az újságíró szeme állandóan jár, nézelődik, s az agya akkor is dolgozik, ha szabadságon van, vagy éppen csak a szabadidejét tölti egy strandon. Nos a következő történt vasárnap délután.

A helyszín New York egyik kedvelt tengerpartja, strandja, Long Island,  Jones Beach.  Long Island, mint neve is mutatja, egy nagyon hosszú sziget. 120 mérföld (193 kilométernek felel meg) hosszan terül el az Atlanti Óceánban, New York és Connecticut államok partjainál. A Long Island egyik leghíresebb strandja, a Jones Beach State Park, hat és fél mérföld (10,5 km) hosszú. A strandon persze nemcsak fürdeni lehet az Atlanti Óceánban, hanem egy szép sétány, golf pálya, gyermek játszótér, sportolási lehetőségek és egy szabadtéri színház is várja, persze több óriási parkolóval a vendégeket.  A Jones Beach gépkocsival egy órán belül elérhető New York városából.

A tudósító mellé vasárnap délután a Jones Beach strandon egy vidám társaság telepedett le. A társaság nagy hangon futballozni kezdett. A futball Amerikában mást jelent, mint Európában. A futball az európai fogalmak szerint a rögbi, míg a labdarúgás az amerikai szóhasználat szerint a soccer. Szóval a társaság az ovális alakú futball, akarom mondani rögbi labdát kezdte dobálni, s persze a víz, az óceán felé futottak, amikor is a tudósítói szem észrevett valamit. Feltűnt a társaság egyik tagjának a hátán lévő tetoválás. A felvarrott ábrák rendkívül népszerűek Amerikában, bár leginkább Floridában, ahol a tengerparton lépten-nyomon tetoválószalonok találhatók. Itt New Yorkban kevesebbet és kisebb méretű ábrákat látni, de mindegy, hogy hölgy, vagy úr az illető, a tetoválás népszerűsége vitathatatlan.A vízben játszó gyerekeket, s a vizet bámuló fiatalember hátán, vállán, feltűnő a tetoválás: egy vörös csillag, alatta a sarló és kalapács. Azaz, a Magyarországon betiltott önkényuralmi jelképek, mint tetovált dekoráció díszítették a fiatalember hátát. Azonnal elő a fényképezőgépet. Ezt meg kell örökíteni, hiszen kép nélkül semmit sem ér a tudósítás. Ezt meg kell osztani a magyar olvasókkal. Ennek van hírértéke.

S, akkor – fényképezés közben – azonnal felmerültek a kérdések is: Vajh ki lehet ez a fiatalember, honnan származik? Itt Amerikában nem tilos a vörös csillagot használni? Mit szól a strand közönsége ehhez a tetováláshoz?

Kezdjük az utolsó kérdéssel: A közönség semmit sem szól. Észre sem veszik. Egy darabig figyeltem a környezetet. Ott fociztak a fiatalok, jót játszottak a vízben, a tengerparti homokban. Senki sem nézte meg őket. Senki nem állt meg, hogy szemügyre vegye a fiatalember hátán a tetoválást.  Az itteni mentalitás azt mondja, hogy miért is kellene megállniuk, s megbámulni a fiatalembert?

S, hogy honnan származik? A fiatalember a kérdésre büszkén válaszolt: El Salvador. S meg sem várta a tudósító következő kérdését. Kérdezetlenül is hozzátette: „A szabadság és a forradalom hazájából jöttem.” S, közben nevet. A nevetésében benne van, hogy büszkén vállalja származását, véleményét.

El Salvadorról fontos tudni, hogy közép-Amerikában található kis ország, egykori spanyol gyarmat. Területe talán, ha Magyarország egynegyedét teszi ki. Az ország neve spanyol eredetű, magyarul azt jelenti, hogy „A Megváltó”, de azt is jelentheti, hogy „Az üdvözítő” Az országot Jézus Krisztusról a „Megváltóról” nevezték el. A több mint 80 százalékban katolikus lakosság száma nincs hét millió. Az ország híres, részben a huszadik század második felében lezajlott polgárháborújáról, a paraszti ellenállásról, valamint arról is, hogy a múlt században Salvador valamennyi átmeneti elnöke katonatiszt volt. Ami még ismerté tette az országot, az a gerillák különböző csoportjai által létrehozott a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadító Front volt. Ma ez a mozgalom már pártként működik. Ez a párt annyira megerősödött, hogy 2009-ben megnyerte a választásokat. Fontos tudni, hogy a párt névadója Farabundo Marti a huszadik század elején élt, célja az volt, hogy segítse a szegényeket és a szocialista ideológiát terjessze El Salvadorban. Ezek után talán könnyebben érthető, hogy a strandon focizó fiatalember miért is viseli hátán büszkén a tetoválását, hitvallását.

A tudósító bajban van. A kérdés, ami a tudósítóban felmerül: a fotó, ami a fiatalemberről készült, illusztrálandó a fiatalember hitvallását, miszerint „A szabadság és a forradalom hazájából jöttem„, közölhető-e egy magyar honlapon, portálon? A magyar törvények szerint ugyanis nem lehet önkényuralmi jelképeket megjeleníteni.  A kérdésben ezért kikértem az egyik legismertebb magyar médiajogász véleményét, aki azt válaszolta nekem, hogy a Btk.-ba bekerült az a megkülönböztető ismérv, hogy az önkényuralmi jelképeknek csak a köznyugalom megzavarására alkalmas használata büntetendő. Egy újságcikk illusztrációja nyilvánvalóan nem tekinthető ilyennek. Márpedig itt pontosan arról van szó, hogy a fotó azt illusztrálja, hogy mi az el salvadori fiatalember hitvallása. S, hát a fotóról nem retusálható le a fiatalember háta, s a hátán látható sarló és kalapács, no meg a vörös csillag. Íme, Magyarországon így jelenik meg a politika a vasárnap délutáni strandon.

S, talán még egy érdekesség erről a vasárnap délutánról. A nap végén, amikor „most van a nap lemenőben”, mintegy két-két és fél órát horgásztunk. Ez a horgászás számomra több tanulsággal is szolgált. Egyrészt azzal, hogy nem kell ahhoz ellenőr, nem kell ahhoz felügyelő, hogy az emberek betartsák a törvényeket. Másrészt a közösségekben – még az ismeretlenek is – segítik egymást.

Mi is történt? Kezdjük azzal, hogy mi nem történt: nem találkoztunk őrrel, felügyelővel, akinek az lett volna a dolga, hogy megfigyelje, ellenőrizze a horgászokat. Amikor elővettük a horgászfelszerelést, akkor a Baywatch filmekből jól ismert – egyen-fürdőruhás – vízimentő udvariasan odaszólt, csak azt kérte, hogy mintegy húsz méterrel arrébb, a zöld zászló után horgásszunk. Zöld zászlókkal jelölik meg azt a strandszakaszt, ahol a vizimentők felügyelik az úszókat. Természetesen a zöld zászlókon túl is figyelnek a vizimentők, de ott kiparancsolják a vízből a pancsolókat, úszókat. Az egész ott tartózkodásunk ideje alatt ilyen beavatkozásra csupán két fegyelmezetlen fürdőző miatt volt szükség. Tehát a zöld zászlók után csatlakoztunk az ott horgászók csapatához. Megjegyzem senkit sem ismertünk.

A horgászok akár ismerik egymást, akár nem, közösség. Ha laza közösség is, de összeköti őket a hobbijuk szeretete.

S, a bizonyíték, hogy nincsen szükség őrökre, felügyelőkre, s a közösség tagjai betartják a szabályokat, arra álljon itt egy példa: Egész vasárnap délután, kora este, amíg ott voltunk összesen két hal és egy polip akadt a horogra. A halaknak nem volt kedvük harapni. Azaz harapdáltak, de ügyesen, a csalit a horogról. A horgot nem akarták bekapni. A kifogott polipot azonnal visszadobták, s erre a sorsra jutott a két kifogott hal is. Ugyanis nem voltak megfelelő méretűek. A szabály pedig, hogy a méreten aluli halakat vissza kell dobni a tengerbe. Ezt senki sem ellenőrizte, mégis a halak tovább úszkálhatnak, amíg a megfelelő méretet elérik.

S, a bizonyíték arra, hogy egy közösség tagjai – ismeretlenül is segítik egymást – arra pedig a polip esete világit rá. Az a horgásztárs, amelyik a polipot kifogta, finoman szólva ügyetlenül (félt volna talán a poliptól?) nyúlt hozzá és kínlódott a horoggal, s a damilba belegabalyodott polippal. Azaz, nem tudott megszabadulni tőle. Ezt észrevette az egyik horgász, s azonnal, kérés nélkül odaugrott az ügyetlenkedőhöz, s pillanatok alatt megoldotta a helyzetet, s visszadobta a polipot a tengerbe. Egy másik bizonyítékom a közösség erejére, hogy egy, mint kiderült tapasztalt horgász, ugyancsak kérés nélkül sietett egy másik horgász segítségére, aki nem tudta elég messzire bedobni a csalit, s a horgot. A tapasztalt – hangsúlyozom kérés nélkül -tanítani kezdte a kezdőt, hogyan kell nagyon messzire bedobni a tengerbe a horgot.

Ez is politika lenne?

Első ránézésre persze nem! S van ezeknek az eseteknek politikai tanulsága? Természetesen igen. Nem kell ahhoz felügyelőt állítani az emberek mögé, hogy betartsák a szabályokat. Akkor mi kell hozzá? Azt gondolom, hogy nevelés, illetve egy olyan demokratikus közeg, ahol a szabályok betartása számít erénynek, értéknek, s nem pedig az ügyeskedés, a kiskapu keresés.

Itt Amerikában hallottam azt, hogy honnan lehet megtudni, hogy valaki magyar-e? Nem kell tőle megkérdezni, mert egy pillanat alatt kiderül: A magyar az, aki, utolsónak lép be egy forgóajtón, s elsőnek lép ki belőle.

Szóval, egy vasárnap délutánt sem lehet eltölteni politika nélkül?

Barát Tamás