A szerkesztő nemcsak eseményekről szóló beszámolókat, de időnként háttér-magyarázatot, esetleg elemzést, vagy személyes véleményt kér a külföldi tudósítótól. Az alábbiakban egy ilyen következik, amit mint New York-i tudósító küldtem Magyarországra. A téma az USA 45. Elnöke bel-, és külpolitikája, két olyan ügy kapcsán, amely a mai amerikai közbeszédet uralja. Ez másutt is a közbeszéd tárgya, nemcsak Amerikában.
Paranoia vagy valós félelem?
A CNN mai – augusztus 13-i – adásában az egyik riportalany a paranoia szót használta. New York-i tudósítóként azt tapasztalom, hogy a napokban alapvetően két téma uralja a közbeszédet. Az egyik a virginiai terror támadás, a másik az észak-koreai helyzet.
A paranoia – avagy szokták üldözési mánia kifejezéssel is emlegetni – túlzó és irracionális szorongásban, félelemben, s gyakran az üldözöttség érzésében nyilvánul meg.
A paranoia kifejezést elsősorban akkor használják, amikor az érintett úgy érzi, hogy őt üldözi valaki cselekedeteit távolról befolyásolja. A kifejezést hétköznapi életben gyakran túlzott félelemként emlegetik, amely összeesküvés-elméletek formájában is megjelenhetnek.
A virginiai terrortámadás kapcsán is és az észak-koreai helyzet kapcsán is az amerikai társadalomban hallhatóak olyan hangok, mely szerint idegen hatalmak összeesküdtek az USA ellen.
Donald Trump, még elnök-jelöltként is utalt erre, amikor bevetette az “I make America great again” (Amerikát ismét naggyá teszem!) szlogent. Gondoljunk csak “üldözés”-ként is értelmezett orosz beavatkozásra, a hekkerek emlegetésére. Számos olyan vélemény hangzott el, miszerint az oroszok beavatkoztak az amerikai választásokba. Ezt akkoriban, a témáról folyó vitákban összeesküvés-elméletként is emlegették.
A Trump által hangoztatott szlogent az amerikai társadalomban sokan úgy értelmezték, hogy Amerika újra erős legyen! A választások bizonyították, hogy az amerikai elhitték Donald Trumpnak, hogy ezt Ő valóban meg tudja csinálni.
Az elmúlt fél esztendőben, amióta Trump az elnök, sokan csalódtak a szlogenben és Trumpban egyaránt. S, ami a működő demokráciákra jellemző, ennek hangot is adnak.
Nos, az amerikai társadalomban egyértelműen nem beszélhetünk sem irracionális szorongásról, sem az üldözöttség érzéséről. Ez az érzés ugyanis reális valóság 2001. szeptember 11-óta.
Aki rasszista és antiszemita, az Amerika ellen van!
A Chicago Tribune 2017. Március 3-i számában közölt egy karikatúrát. Ennek a címe az volt, hogy “Anti-semitism is anti-American!” Ez a kijelentés hangzott el a televízió egyik híradásban a Virginiában történtek kapcsán ismét.
A kijelentés aktualitását az adta, hogy augusztus 11-én és 12-én Charlotteville-ben nemcsak rasszista – neonáci – eseményeket tartottak, de 12-én ellentüntetés is volt a városban. Ha, csak ennyi történt volna, akkor az amerikai közvélemény ezt betudja a demokrácia szabályai között működő történésnek.
De! Nem ez történt csupán.
A jelentések szerint, Charlottesville-ben egy autós (feltételezhetően a fehérek felsőbb-rendűségét hirdető neonáci tüntetés egyik szimpatizánsa) szándékosan nagy sebességgel belehajtott egy másik gépkocsiba, ami a náci tüntetés ellen tiltakozók közé csapódott. Az azonnali jelentések szerint egy halálos áldozata és minimum 19 súlyos sérültje van a terrorcselekménynek. Mikor ezt a cikket írom már harminc sérültről lehet hallani. Közte egy rendőrségi helikopter lezuhanásáról is, ahol két rendőr halt meg a balesetben.
Belpolitika: twitter nyilatkozat-háború
Sajátos – a legújabb kori, Trump által is rendkívül kedvelt – amerikai vitafórummá vált a twitter. A közösségi médiának ez a formája talán a legnépszerűbb kommunikációs forma az Egyesült Államokban. Trump oldalának több mint 35 millió olvasója van. Az oldalon a mai napig 35.526 üzenetet osztott meg olvasóival.
Az események kapcsán Trump azt írta twitter üzenetében „No matter our color, creed, religion or political party, we are all Americans first.” Magyar fordításban: „Függetlenül attól, hogy mi színünk, hitünk, vallásunk vagy politikai pártunk, mindannyian amerikaiak vagyunk.”
Trump üzenete vitát váltott ki. Számos bírálója szerint Trump nem lépett fel határozottan a rasszista neonáci eszméket hirdetőkkel szemben.
Saját pártjában sem nézik jó szemmel Trump megnyilvánulását. Cory Gardner republikánus szenátor egyenesen azt írta twitter üzenetében, hogy “Elnök úr – az ördögöt (a gonoszt) nevén kell neveznünk. Ezek a fehérek felsőbbrendűségét hirdetők, és ez egy hazai terrorcselekmény volt.” (“Mr. President – we must call evil by its name. These were white supremacists and this was domestic terrorism.”)
Marco Rubio szenátor úgy vélekedett, hogy “A nácizmusban, a Klu Klux Klanban vagy a fehérek felsőbbrendűségének hirdetésében nincsen semmi hazafiasság. Amerika ennek az ellenkezőjét akarja.”
Az amerikai képviselőház demokrata párti – kisebbségi – vezetője, Nancy Pelosi, Trumpnak címzett üzenetében – szintén a Twitteren – felszólította az elnököt, hogy „A saját profilján ismételje utánam: a fehér felsőbbrendűség hirdetése támadás az amerikai értékek ellen!”.
Ivanka Trump ugyancsak a twitteren válaszolt. Azt írta: “A társadalomban nincs helye a rasszizmusnak, a fehér fölény hirdetésének és a neo nácizmusnak.”
S, ahogyan a Trumpi külpolitikát értékelik az Amerikaiak
A twitter az amerikai külpolitikában is “üzenő-füzeti” feladatot tölt be. Trump ugyanis a twitteren augusztus 11-én üzent Észak-Koreának, s a külpolitika résztvevőinek. Trump ezt írta twitter üzenetében: A katonai megoldások már a helyükön, csőre töltve, ha Észak-Korea oktalanul cselekedne. Remélhetőleg Kim Dzsongun talál más utat!
A helyzet megértéséhez jó tudni, hogy a hírek szerint Kim Dzsongun és az észak-koreai hadsereg rakétakisérleteinek tulajdonképpeni célpontja Guam.
A szigert korábban spanyol gyarmat volt, azonban spanyol-amerikai háború (1898) után az Egyesült-Államokhoz került. Itt található az amerikai hadseregnek az a katonai bázisa, amely katonai támaszpontul szolgál többek között Észak-Korea és Taiwan irányába. A sziget ugyanis 3.500 kilométerre található Észak-Koreától. A ballisztikai rakéták számára ez elérhető távolság.
Az amerikaiak szerint Kim Dzsongun egyértelműen ellenség. Ez magyarázza azt, hogy a feszültség az USA-ban kézzel fogható. A trumpi adminisztráció biztos abban, hogy Észak-Korea rendelkezik atomtöltettel, amit rakétákkal célba tudnak juttatni. Az észak-koreai rakétakisérletek alapján az USA-ban nem kételkednek abban, hogy az észak-koraiak képesek Guam elérésére.
Ezért nem paranoia feltételezni azt, hogy Észak-Korea képes rakétacsapást mérni Guam szigetére. Igy következett be az, hogy Donald Trump határozottan figyelmeztette Kim Dzsongunt, ha támadni akar, akkor az amerikai válasz az észak-koreaiak számára pusztító lesz.
Az amerikaiak többsége úgy vélekedik, hogy Trump igérete nem üres fenyegetés. Trump kijelentette hogy bár felkészült egy katonai csapásra, de továbbra is hajlandó a tárgyalásokra.
A New York Times augusztus 8-án Trumpot idézte, aki kijelentette, hogy “Tüzet és dühöt” szabadít fel Észak-Korea ellen, ha az veszélybe sodorja az Egyesült Államokat. Az amerikai sajtó szinte minden oldalon hasonlóan vetette fel a veszélyt.
Az általam, a sajtóból megismert kommentárok természetesen a vérmérséklet és a pártszimpátia alapján eltérőek voltak. Azonban úgy érzékelem, hogy abban egyetértettek, hogy az USA-ra nézve fenyegetést jelentenek az észak-koreai rakétakísérletek.
A Reuters egyik híradása szerint, két magát megnevezni nem kívánó amerikai vezető tisztviselő, annak a véleményének adott hangot, hogy az elnöknek a “tűz és düh” fenyegetése diplomáciailag nem volt hasznos, mivel az észak-koreai vezető “nem kívánatos” válaszát idézheti elő.
Hangot adtak annak a véleményüknek is, miszerint az elnöknek ez a kijelentése veszélybe sodorhatja a szövetségesekkel – például Japán, vagy Dél-Korea – való együttműködést is. Ugyancsak negatív következménye lehet a kínai, vagy oroszországi kapcsolatokra nézve is.
Ugyancsak a Reuters híradásából tudhatjuk, hogy Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kijelentette, mielött Guamba érkezett, hogy “bár nincsen közelgő észak-koreai fenyegetés, de az amerikaiaknak “jól kell aludniuk”.
Azt gondolom, hogy ezzel a nyilatkozattal egybecseng, bár többek szerint ellentmondani látszik, hogy Jim Mattis védelmi miniszter szerint Észak-Korea fellépései továbbra is „nagymértékben meghaladják a miénket”.
A kérdés nem költői: “Trump meg tudja változtatni Észak-Korea magatartását?”
A politikai hozzáállástól függően a kérdésre eltérő válaszokkal találkozhatunk. Számos amerikai politikus, elemző szerint ez nehezen képzelhető el, míg mások optimistábban kezelik a kérdést.
A Wasinghton Post szerint a Rex Tillerson már korábban figyelmeztetett arra, hogy az Észak-Koreával kapcsolatos stratégiai türelem korának vége van. Ezzel együtt a Wasinghton Post elemzője Fareed Zakaria azt jelentette ki, hogy szerinte “az Egyesült Államok nem fog megelőző nukleáris háborút indítani Ázsiában. Trump fogalmazása kétségtelenül megdöbbentették Washington legszorosabb szövetségeseit a régióban, Japánban és Dél-Koreában.” Fareed Zakaria hozzátette, “az üres fenyegetések és a laza retorika csak az amerikai presztízs és a hatalom csillapítását eredményezte.” Fareed Zakaria feltette a kérdést és válaszolt is rá: “Akkor miért? Mert ez Trump alapvető cselekvési módja. Egész életében Trump nagyszerű ígéreteket és baljós fenyegetéseket tett, amelyeket ritkán váltott be.”
Ugyanez a Fareed Zakaria a CNN műsorában augusztus 13-án a korábbi ausztrál miniszterelnökkel, Kevin Ruddal beszélgetett. Kevin Rudd felvetette, hogy “Trump „stratégiai kiszámíthatatlansága” eredményezhet-e új stratégiát az észak-koreai nukleáris program megállításához.”
A választ McMaster Nemzetbiztonsági tanácsadó kijelentéséből olvashatjuk ki, amelyre a New York Daily News hívta fel a figyelmet, ami az NBC egyik műsorában hangzott el: „A célt, közös célt a koreai félszigeten a nukleáris leszereléssel kell elérni.”
S hogy végül kinek lesz igaza?
Nem vagyok jós, de azt bizton állíthatom, hogy nem paranoia azt gondolni, hogy az amerikaik számára fenyegetést jelent a jelenlegi helyzet.
A helyzet, amely egyes vélemények szerint hasonlatosnak tekinthető a kubai rakétaválságához.
1962-ben kitört Szovjetunió és az USA közötti konfliktus, a Kubába telepített szovjet atomrakéták miatt alakult ki.
A szovjet hadvezetés ballisztikus rakétákra szerelt atomfegyvereket telepített Kubába, hogy fenyegessék az Amerikai Egyesült államokat azzal, hogy az amerikai városokat a szovjet rakétákkal képesek elérni. Az akkori amerikai vezetés, élén J.F. Kennedy elnökkel úgy döntött, hogy a helyzet megoldására egy tengerészeti blokádot létesít, illetve Kennedy egy televíziós beszédben fordult az amerikaiakhoz és a szovjet kormányhoz. Kennedy beszédében figyelmeztetett arra, hogy a katonaság „minden eshetőségre felkészült”.
Amikor Kennedy nyíltan beszélt a válsághelyzetről, az egész világot félelem, a harmadik világháború kitörésétől való félelem szállta meg.
A szovjet vezetés élén Ny. Hruscsovval tisztában volt azzal, hogy beláthatatlan következményekkel kell számolni, ha nem oldódik meg békésen a konfliktus.
Szovjetúnió felajánlotta, hogy leszerelik a telepített rakétákat cserébe, hogy az Egyesült Államok nem rohanja le Kubát.
Kennedy és az akkori amerikai vezetés elfogadta Szovjetúnió javaslatát. Ezt követően Hruscsov bejelentette, hogy eltávolítják a Kubába telepített atomrakétákat. Ez meg is történt.
A válság akkor szerencsésen megoldódott. Nem tört ki a harmadik világháború. Persze kellett hozzá két nagyformátumú, nagy hatalommal rendelkező politikus és nem utolsó sorban mindkettejük megegyezési szándéka.
Bizton állítható: az amerikaiak nem paranoiásak, többen vannak azok, akik reálisan látják a bel- és külpolitikai kérdéseket és félelmeik valósak.
Mintahogy a világ más részein is valós a félelem a meggondolatlan vezetőktől, az átgondolatlan intézkedések következményeitől.
A kérdés persze továbbra is marad költői, azaz megválaszolatlan: mi a helyzet, hogyan oldhatók meg békésen mai konfliktusaink?
Barát Tamás