
Tag Archives: sajtó


Az alapító
Az egyik régi munkatársam a hetvenötödik születésnapom kapcsán megkeresett, hogy szeretne egy interjút készíteni velem. Igent mondtam. Az elkészült interjú szövegét elküldte nekem, így azt most közzéteszem a saját blogomon is. Read More

Eltűnik az újságírás?
A MÚOSZ honlapján, Rózsa Péter több kérdést is feltett az újságírókollégák számára. Alapvető kérdése az volt, hogy „eltűnik-e az újságírás? Szükségtelenné, fölöslegessé válik-e a szakma?” A MÚOSZ honlapja a szervezet 125 éves tapasztalataival felvértezve keresi a válaszokat. A Rózsa Péter által feltett kérdésekre, – a teljesség igénye nélkül – szeretnék a magam újságírói tapasztalatai alapján válaszolni. Válaszom a muosz.hu honlapon megjelent, s itt felidézem azt. Read More

A közönség “félreinformálása”
A címben szereplő téma a világon mindenütt komoly gondot jelent a professzionális újságírók számára. Az ellenőrizetlen félretájékoztatás egyre gyakoribb főként a közösségi médiában, de sajnos a tömegtájékoztatás hivatalos orgánumaiban is előfordulhat. Read More
Barát módra
A közelmúltban a közösségi médiában két újságíró kolléga is megbírált. Ezzel semmi gondom nincsen, hiszen a kritikát nagyon hasznos dolognak tartom, ha az szakmai jellegű. Azonban, ha az poltikai indíttatású, akkor viszont berzenkedem ellene. Hogyan lehet, kell interjút készíteni, tudósítást, kritikát írni? Szerintem barát módra. Mit értek ez alatt? Kifejtem… Read More
Heti TV – Média Extra
Média Extra a Heti TV – ben. A riportalany Bánó András, Pulitzer emlékdíjas újságíró. „Amikor a hóhért akasztják.” Szerkesztő – Műsorvezető: Barát Tamás