„Gyer ide hej cigány, hej cigány, húzd ne sajnáld”…

Többek között a címben szereplő híres nóta is elhangzott azon a koncerten, amit a New Yorkban a Magyar Főkonzulátuson rendeztek február 19-én. Ez a koncert csupán egyike volt annak, a harminc koncertből álló turnénak, amit a magyar népzene, s operett "nagykövetei", a Danyi Lőrinc vezette Rajkó Zenekar, Kele Krisztina és Chikány Béla számára az Egyesült Államokban és Kanadában szerveztek.  Helyszíni tudósítás.Többek között a címben szereplő híres nóta is elhangzott azon a koncerten, amit a New Yorkban a Magyar Főkonzulátuson rendeztek február 19-én. Ez a koncert csupán egyike volt annak, a harminc koncertből álló turnénak, amit a magyar népzene, s operett „nagykövetei”, a Danyi Lőrinc vezette Rajkó Zenekar, Kele Krisztina és Chikány Béla számára az Egyesült Államokban és Kanadában szerveztek.  Helyszíni tudósítás.

Read More

Támad a tél. Történelmi hóvihar New Yorkban

Délelőtt kinéztem az ablakon és alig láttam a szemben lévő házat s mögötte a Hudson River-t, olyan kevés volt a látótávolság a köd, de még inkább a hóesés miatt. Amikor illusztrációként a képet készítettem, egy kicsit alábbhagyott a hóesés, aztán újból rázendített.

Délelőtt kinéztem az ablakon és alig láttam a szemben lévő házat s mögötte a Hudson River-t, olyan kevés volt a látótávolság a köd, de még inkább a hóesés miatt. Amikor illusztrációként ezt a képet készítettem, egy kicsit alábbhagyott a hóesés, aztán újból rázendített.

A történelem legnagyobb hóviharaként jelentette be ma reggel az amerikai televízió azt a hóesést, ami reggel kezdődött és várhatóan egész éjszaka, sőt holnap egész nap lesz New Yorkban és környékén.  A televízió híradók gyakorlatilag másról sem beszéltek ma egész nap, hogy mi várható New York és Boston között. Read More

Egy tudósítás margójára

Saját féBarát Tamás - World Without Nacism Conference Washington 2013. 06. 04.  nyképeim között keresgéltem, hogy mit használjak fel a honlapom frissítéséhez. A keresgélés közben az archívumból előkerült egy 2013-as fotó és a képpel kapcsolatos tudósításom is. 2013. júniusában  Washingtonban jártam. Egy konferencián vettem részt, ahol a vitában hozzászóltam, s az eseményről írtam egy tudósítást is, ami meg is jelent. Blogomon pedig olyan dolgokat írtam meg a témával kapcsolatosan, ami egy tudósítás keretei közé, már csak műfaji okoknál fogva sem fér bele. Ami a blogomon megjelent, az, ami a tudósításból kimaradt. Ez a tudósító egyéni érzése, véleménye. Read More