Mivel életemben eddig megszámlálhatatlanul sok filmet láttam, s látok, ezért számomra nem újdonság, ha egy filmet megnézek. Az egyetemen annak idején – igaz ez elég régen volt – filmesztétikára szakosodtam. S mivel természetes tevékenység életemben a moziba járás, a filmek megtekintése, ezért nem szokásom megosztani blogomon, avagy a social mediában, ha egy-egy filmet megnézek. Most azonban szeretnék kivételt tenni. Tegnap éjjel ugyanis egy olyan filmet láttam, amely eddig valahogy kimaradt az életemből, pedig ez a film megnézendő!!! Read More
Author Archives: Editor
31 kórházban töltött óra története, s néhány tanulság
A tudósító is ember. Előfordul, hogy megbetegszik. Előfordul, hogy kórházba kerül. Előfordul, hogy megműtik. Egy több részletben megírt, a barátoknak e-mailben megküldött – a blog számára összeszerkesztett – magántudósítás következik, amelyben 31 kórházban töltött óra történetéről olvashat az olvasó. S talán néhány tanulság is levonató… Read More
Oscar nyolcvannyolcadszor – magyar sikerrel
Vasárnap este immár 88. alkalommal adták át a világ filmiparában, de az amerikai filmiparban biztosan a legjelentősebbnek számító OSCAR néven közismert Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díjait, amelyen magyar siker született.
A Saul fia című magyar alkotás a legjobb idegen nyelvű kategóriában nyerte el az Oscar-díjat. Read More
Fejlődő amerikai-magyar kereskedelmi kapcsolatok
Az Egyesült Államokban hivatalos látogatáson tartózkodó Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban kijelentette, hogy “új dimenzióba került a magyar-amerikai gazdasági együttműködés az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács megalakulásával”. Szíjjártó Péter a New York-i Főkonzulátuson aláírta az együttműködési megállapodást az US-Hungarian Business Council elnökével Eric Stewart-al , illetve igazgatótanácsa elnökével, Daniel Steen-el. Read More
„Police Academy” – élőben
Bizonyára sok olvasó emlékszik a Police Academy című sikeres filmsorozatra. Abban a szerencsében volt részem, hogy a Connecticut-i Egyetemen részt vehettem a Connecticut State Police (Állami Rendőrség) 125. ünnepi rendőravatásán. Helyszíni tudósítás. Read More
A drónok és a “street photography”, a PhotoPlus Expo sztárjai
2015 október 21 és 24 között rendezték meg New Yorkban a PhotoPlus Expo 2015 Kiállítást és Konferenciát. Helyszíni tudósítás és elmélkedés a fotózás jövőjéről. Read More