A tudósító is ember. Előfordul, hogy megbetegszik. Előfordul, hogy kórházba kerül. Előfordul, hogy megműtik. Egy több részletben megírt, a barátoknak e-mailben megküldött – a blog számára összeszerkesztett – magántudósítás következik, amelyben 31 kórházban töltött óra történetéről olvashat az olvasó. S talán néhány tanulság is levonató… Read More
Category Archives: Tudósitás
Oscar nyolcvannyolcadszor – magyar sikerrel
Vasárnap este immár 88. alkalommal adták át a világ filmiparában, de az amerikai filmiparban biztosan a legjelentősebbnek számító OSCAR néven közismert Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díjait, amelyen magyar siker született.
A Saul fia című magyar alkotás a legjobb idegen nyelvű kategóriában nyerte el az Oscar-díjat. Read More
Fejlődő amerikai-magyar kereskedelmi kapcsolatok
Az Egyesült Államokban hivatalos látogatáson tartózkodó Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban kijelentette, hogy “új dimenzióba került a magyar-amerikai gazdasági együttműködés az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács megalakulásával”. Szíjjártó Péter a New York-i Főkonzulátuson aláírta az együttműködési megállapodást az US-Hungarian Business Council elnökével Eric Stewart-al , illetve igazgatótanácsa elnökével, Daniel Steen-el. Read More
„Police Academy” – élőben
Bizonyára sok olvasó emlékszik a Police Academy című sikeres filmsorozatra. Abban a szerencsében volt részem, hogy a Connecticut-i Egyetemen részt vehettem a Connecticut State Police (Állami Rendőrség) 125. ünnepi rendőravatásán. Helyszíni tudósítás. Read More
Egy politikai rendezvény, ahol egy szó sem esett a politikáról
2015 augusztus 18-án New York, Bronx kerületének Riverdale elnevezésű negyedében található Seton Parkban, egy – a magyar tudósító számára szokatlan – politikai rendezvényt tartottak. A tudósító számára azért volt érdekes, s rendkívül tanulságos, mivel egy szó sem esett a politikáról. A riverdale-i rendezvény főszereplője ENGELBERT HUMPERDINCK volt. A rendezvény bár választási célt szolgált, de valójában egy Humperdinck koncert volt. Read More
Egy személyes élmény, ahol a Nospa név játssza a főszerepet
Az olvasóim előtt ismert, hogy külföldi tudósítóként küldök Budapestre tudósításokat leginkább New Yorkból. S nemrég találkoztam valakivel itt New Yorkban, aki még emlékszik a Chinoinra, pedig igazán semmi köze sem volt hozzá. Read More