Egy normális világban, ha valaki színházba megy nemcsak, hogy normális, de nem is hír. Hiszen a színházba járás hozzátartozik az emberi élethez. Nem dicsekvés tárgya. Manapság, hogy színházba megy valaki, az nem tartozik a normális tevékenységek sorába. Hiszen az életünk sem normális. Így hát dicsekszem: színházban voltam.
Amikor nagyjából két esztendeje tart, s még mindig a Covid-19 járvány határozza meg életünket, amikor Európában dúl a háború, amikor a világban újból hódít a szélsőjobb oldal, amikor újból terjed a nácizmus, a nemzeti szocializmus eszméje, amikor Kanadában arról jönnek hírek, hogy a fél országot megbénítja a sztrájk, amikor Mexikóból azt jelentik, hogy csak januárban öt újságírót öltek meg, akkor csak azt mondhatjuk, hogy ez nem egy normális világ.
S ha a tudósító arról tudósít, hogy ilyen körülmények között mégis színházba tudott menni, akkor az sajnos dicsekvésnek számít. Sokak szemében tán még visszatetszést is kelt.
Visszatérés a normális életbe?
A Covid19 járvány óriási emberveszteségei után, a hosszú önkéntes karanténban otthon töltött nagyjából két év megtanított sok-sok embert az óvatosságra. Sajnos nem eleget, mert még mindig vannak, akik oltásellenesek, akik rémhíreket terjesztenek az oltásokkal kapcsolatban, még mindig sokan vannak, akik félvállról veszik a járványveszélyt, nem viselnek maszkot, buliznak, sőt tüntetnek a veszély okozta kötelezettségek ellen.
Ebben a környezetben színházba menni nem a legnormálisabb dolog. DE! Világosan látni kell, hogy a járványveszély csökkenése kihozza az embereket a mély odúkból, az otthonaikból. Kívánják más emberek közelségét, szeretnének találkozni másokkal, s szeretnének moziba, színházba, étterembe, közösségbe járni.
A járvány vége idején kimerészkedtünk, moziba mentünk. Egy nagy pláza mozijában a nézőtéren velem együtt hat néző ült csupán.
Most színházban voltam a világ egyik leghíresebb színházi negyedében a Broadway egyik színházában. A nézőtér zsúfolásig tele volt. Erre mondják színházi nyelven, hogy telt ház volt.
A színházba belépni nem volt egyszerű, a többszöri jegyellenőrzés fel sem tünt, de az igen, hogy a színház épületébe is csak az léphetett be, aki bemutatta az oltásiigazolványát. Erre a szígorú előírásra a jegyvételt követően emailben is felhívták a figyelmet.
Ami a többszöri jegyellenőrzést illeti feltűnő volt, hogy kevés nézőnek volt a kezében kinyomtatott jegy, a többség a telefonját mutatta a jegyszedőknek, hiszen a színház telefonos appján jelent meg a jegy, amit a kézi QR-kód olvasókkal ellenőriztek.
A Broadway előadás, amit megnéztünk, az a Moulin Rouge musical volt. Baz Luhrmann filmjét dolgozták át színpadra, ahogyan itt mondják remixelve.
A színházi előadást a Tony-díjas Alex Timbers rendezte, az ugyancsak Tony-díjas John Logan könyve alapján, A hangszerelést is Tony-díjas csinálta, Justin Levine; és a koreográfia készítője is Tony-díjas, Sonya Tayeh. A két főszereplő, a szegény író Aaron Tveit és az ünnepelt énekesnő Ashley Loren.
A színházi előadás alapjául szolgáló film egy szegény költőről szól, aki az 1890-es évek Párizsában beleszeret a Moulin Rouge énekesnőjébe. Az eredeti filmben egy klasszikus szerelmi háromszög története elevenedett meg. Ez történt a színpadon is. A színházi előadás honlapján ezt írták figyelemfelkeltőül: “Moulin Rouge! több, mint egy musical – ez egy lelkiállapot. A Moulin Rouge, a Musical az igazság, a szépség, a szabadság és mindenekelőtt a szerelem színházi ünnepe.”
Mindez beigazolódott, hiszen a Moulin Rouge 10 Tony Award birtokosa, közte a legjobb musical díját is elnyerte.
Még a Covid járványt megelőzően, 2019 jelent meg egy levél a Broadway Direct április számában, ahol többek között Baz Luhrmann ezt írta:
“Ez az új színházi produkció abszolút tiszteletben tartja a filmet, de új életet talál, ami ebben az időben izgalmas és létfontosságú a közönség számára. Annyira felemelő volt, hogy a közönség végül ilyen felvillanyozó módon kapcsolódott be a műsorba. Még soha nem volt ilyen élményem.”
Nos, a tudósító is az élményéről tud beszámolni. Annak ellenére, hogy a musical nem az amerikai tipikus “happy end”, hanem egy szomorú véget érő történet, a közönség tomboló ünneplésével zárult. Ritkán látható színházi esemény szemtanúja voltam. Ugyanis ritkán látható, hogy a színdarab fináléját a közönség állva tapsolja végig, olyannyira, hogy a szó szoros értelmében véve le kellett ültetni a közönséget, hogy a színészek egy ráadás dalt elénekeljenek, eltáncoljanak. Ezt követően a közönség ismét állva ünnepelte a szereplőket, az előadást.
Bocsánat, hogy dicsekedtem, hogy színházban voltam. Jó érzés volt. Sok ilyet kívánok magamnak és mindenkinek. Kívánom: éljünk egy normális világban!
Barát Tamás
A tudósítás illusztrációit Heath Schwartz, a BONEAU/BRYAN-BROWN Elnökhelyettese bocsátotta a rendelkezésre. A fotókat Matthew Murphy készítette.