Az elkövetkezőkből kiderül (?), hogy a világ fővárosában vagyunk-e? Read More

Az elkövetkezőkből kiderül (?), hogy a világ fővárosában vagyunk-e? Read More
Az elkövetkezőkből kiderül (?), hogy véleményem szerint hol is kell élni? Két korábbi tudósításom is szólt erről a témáról. A korábbi tudósításaim szövegén csak annyit változtattam, hogy kihagytam belőlük az események megnevezését. Mert nem az események voltak a lényeges mozzanatok, hanem az az érzés, amit kiváltott belőlem, illetve a résztvevőkből.
Mielött belefognék leírni a magam New York-i almaszeletét, szeretnék előljáróban néhány dolgot tisztázni. Szeretném a saját nézőpontomat megvilágítani. Read More
Neumann János, avagy, ahogyan Amerikában ismertté vált John von Neumann, születésének 120. évfordulója alkalmából eseménysorozatot szerveztek New Yorkban. Tudósítóként jelen voltam az eseményen. Tudósításom megjelent a NapiMagazin médiaportálon Magyarországon. Read More
Az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által megrendezett American Hungarian Business Forum-on „Egy híd USA és Magyarország között” címmel előadást tartott Barát Tamás, az American Hungarian Chamber of Commerce New York alapítója, tiszteletbeli elnöke 2022. október 13-án. Read More