A pokol filmen ábrázolva: a Saul fia

Röhrig Géza: SaulTegnap megnéztem a Saul fiát. Magam eddig azt hittem, hogy sokat olvastam a Holokausztról, sokat tudok a történtekről, azonban a film megnézése rádöbbentett arra, hogy sok-sok mindenről nincsen fogalma még azoknak sem, akik származásuk, identitásuk okán érdekeltek lehetnek. A film tartalma számomra borzalmas volt.  Szokták mondani, hogy a haláltáborokban történtek azért nem vihetők filmre, mert ami ott történt, az a borzalom egyszerűen ábrázolhatatlan. Read More

Egy politikai rendezvény, ahol egy szó sem esett a politikáról

2015 augusztus 16-án New York, Bronx kerületének Riverdale elnevezésű negyedében található Seton Parkban, egy – a magyar tudósító számára szokatlan - politikai rendezvényt tartottak. A tudósító számára azért volt érdekes, s rendkívül tanulságos, mivel egy szó sem esett a politikáról. A riverdale-i rendezvény főszereplője ENGELBERT HUMPERDINCK volt. A rendezvény bár választási célt szolgált, de valójában egy Humperdinck koncert volt. 2015 augusztus 18-án New York, Bronx kerületének Riverdale elnevezésű negyedében található Seton Parkban, egy – a magyar tudósító számára szokatlan – politikai rendezvényt tartottak.  A tudósító számára azért volt érdekes, s rendkívül tanulságos, mivel egy szó sem esett a politikáról. A riverdale-i rendezvény főszereplője ENGELBERT HUMPERDINCK volt. A rendezvény bár választási célt szolgált, de valójában egy Humperdinck koncert volt. Read More

Pr-időjárás előrejelzés

2015. Július 6-8 között került megrendezésre a Magyar Public Relations Szövetség és a Pécsi Tudományegyetem FEEK karának szervezésében a II. Public Relations Akadémai. A II. PR Akadémia első napján az akadémia hallgatói előadásokat hallgattak meg a public relations múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatosan.  A PR Akadémia szervezői arra kértek engem, hogy beszéljek a pr-jövőjéről. 2015. Július 6-8 között került megrendezésre a Magyar Public Relations Szövetség és a Pécsi Tudományegyetem FEEK karának szervezésében a II. Public Relations Akadémia. A II. PR Akadémia első napján az akadémia hallgatói előadásokat hallgattak meg a public relations múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatosan.  A PR Akadémia szervezői arra kértek engem, hogy beszéljek a pr-jövőjéről. Read More

„Gyer ide hej cigány, hej cigány, húzd ne sajnáld”…

Többek között a címben szereplő híres nóta is elhangzott azon a koncerten, amit a New Yorkban a Magyar Főkonzulátuson rendeztek február 19-én. Ez a koncert csupán egyike volt annak, a harminc koncertből álló turnénak, amit a magyar népzene, s operett "nagykövetei", a Danyi Lőrinc vezette Rajkó Zenekar, Kele Krisztina és Chikány Béla számára az Egyesült Államokban és Kanadában szerveztek.  Helyszíni tudósítás.Többek között a címben szereplő híres nóta is elhangzott azon a koncerten, amit a New Yorkban a Magyar Főkonzulátuson rendeztek február 19-én. Ez a koncert csupán egyike volt annak, a harminc koncertből álló turnénak, amit a magyar népzene, s operett „nagykövetei”, a Danyi Lőrinc vezette Rajkó Zenekar, Kele Krisztina és Chikány Béla számára az Egyesült Államokban és Kanadában szerveztek.  Helyszíni tudósítás.

Read More